2002

A 2002-es év indulásával kapcsolatban az a vád érhet, hogy ismételgetjük magunkat.

A többször idézett filmcím - a kedd és Belgium összefüggéséről - a január, akkor tagcsere viszonylatában ismét aktualitást nyert.

A következő történt. Már hónapokkal előbb érezhető volt Illényi Katicában és a műfajok között rejtőző feszültség. Ő egész életében vonzódott az operett édeskés, brillantinos világához. Ezt mindenki tudta. Való igaz, hogy egy zenekar megbízható tagjának lenni, vagy primadonnaként kísértetni magát valakinek az két homlokegyenest különböző dolog. Amíg ez individuális, lelki tusa, már nehezen, de még működhet a dolog. Viszont naptári ütközések esetén már gond. Katica közölte, hogy a februári amerikai úton nem szívesen venne részt. Hivatkozott félelmeire is, a szeptember 11-i események kapcsán. Jó. Fegya egy Karácsony és Szilveszter közötti magánbeszélgetés folyamán békében elbúcsúzott tőle.

Január első napjaiban arra ébredtünk, hogy megint hatan vagyunk. Egy óriáskígyó erejével szorított az idő. Hála az égnek harmadik nekifutásra Fegya rátalált egy ragyogó hegedűsre, Fenyő Katira. Szegényre nagyon erőltetett és intenzív próbaidőszak várt. Mi még senkit nem láttunk ilyen gyorsan tanulni. Kati naponta szállította kívülről menő számikat. Az első körben másfél órányi anyaggal kellett megbírkóznia. Hihetetlen volt, de a január 26-án debütált. Felmászott a tetőre, és - mindössze egy színpadi próbával - lejátszotta első Hegedűs előadását. Hibátlanul! A suttőgok lasan kezdtek elhallgatni, akik már - tenyereüket dörzsölgetve - temették a BKB-t. Erről szó nem volt. A hangyák szorgalma a miénkhez képest naphosszat tartó lazsálásnak tűnhetett. Tizennyolc nap alatt még nyolc Hegedűs előadás ment le, Győrbe is le kellett utaznunk, hogy Kati megismerkedjen a Purim mozgásvilágával is. Visszaemlékezve még maradhatott néni idő, mert gondolni kellett a saját repertoárra is. Ezek együtt minimum két és fél órányi zenei anyagot jelentettek. Bravo Kati! Lassan minden "konyhakész" állapotba került, így február 14-én elrepültünk New Yorkba.Mire a Győri Balett is megérkezett mi már négy önálló koncerten voltunk túl. Kati csöppet sem volt megszeppenve, miután évekig tanult a városban. Innentől már csak egy dologra koncentréltunk, a nagy durranásra: megmérettetésre a Broadway-n Évekkel ezelőtt a kb 25 utcányival északra lévő - Hotel Beacon - szobáiban még nem tudhattunk erről a lehetőségről, mert még nem is volt.

Egy alkalommal a Tháliában egyszimpatikus fiatalember nézte meg a Purimot. Ő a Joyce Színház igazgatója volt. Ideje jelentős részét az teszi ki, hogy járja a világot és színháza részére keres - a hely szelleméhez méltó - nívós, táncos produkciókat. Saját bevallása szerint 2002. 8. hetére 10-12 előadás volt esélyes szerte Európából. Senki nem tudhatta meggyőzni semmiről, egyéni döntéshozó volt. A Purimot választotta.

A Joyce Színházról tudni kell, hogy világszinten a mozgásművészetetk mekkája, alfája és omegája. Egy balettesnek olyan, mint egy énekesnek a Metropolitan, egy focistának a Wembley Stadion, vagy egy teniszezőnek Wimbledon.

Életbe lépett az extra-drukk, ami jelen esetben a sportszerűtlen előhuhogóktól tud kialakulni. Szó szerint: " Nagyon vigyázzatok, mert ennek a programdömpingben elkényeztetett , finnyás New yorki publikunak nem lehet akármit beadni!" Kösz!

A magabiztosság nyugalma csak akkor szállta meg a színpadot, mikor a premieren felgördült a függöny. A félhomályból előtűnő zsúfolt széksorok azt sugallták, hogy itt már nagy baj nem lehet. A darab végi ováció pedig előrevetítette, hogy a további 7 estén is hasonlóra számíthatunk. Az előcsarnokban tarott fogadáson tisztán látszott az arcokon, hogy nem az egy pohár pezsgőtől boldogok, az igazgató úron pedig, hogy jó lóra tett. Mindez 19-én, kedden történt.Még egypillanat maradt, ami kétesélyesnek volt mondható, és ez a csütörtöki New York Times megjelenése volt. Hozzáértők látták a premieren az újság kritikusát, szakíróját. Az idős hölgy - Anna Kisselgott - tollát csak úgy emlegetik a szakmában, mint egy boncolókést. Az előző héten egy világhírű balettegyüttes szerepelt a Joyce-ban. Nevüket nem lenne illdomos megemlíteni. Anna néni úgy lehúzta róluk a keresztvizet, hogy félő volt: koreográfusuk harakirit követ el a Times Squeren. A második előadásunk utáni hajnalon Binder Ági és néhány lelkes követője a szerkesztőség aulájában várták az utcára kerülő első példányokat. Végül mindeki megnyugodhatott.

Abszolút pozitív kritika született. Név szerint kiemelve a főbb szerepkben táncolókat, a koreográfiát, Fegya zenéjét, Turán Robi dramaturgiáját, egyszóval mindent. Ezek után - a zenei interpretációt illetően - mi is megelégedtünk volna egy " Very good-dal". Ehelyett ez állt: " The on stage Budapest Klezmer Band is excellent." Kell ennél több?

Teljes volt az öröm. Állítólag Kiss Jancsi és Fegya fogtak egy-két madarat a Central Parkban. A további előadások mind rendben lezajlottak, a nézőszámmal soha nem volt gond.

A záró - sorrendben a 9. - Purim New Yersey-ben került színre, így New Brunswick közönsége is megismerhette a Broadway-n sikerre vitt darabot. Ezzel véget is ért immáron negyedik amerikai bemutatkozásunk. Nagyon valószínűtlen, hogy ez a diadalmas 16 nap valaha is kiessen jóemlékezetünkből.

Még jóformán ki sem hűltek a jelmezek, mert újabb Purim-turné indult Németországba. Ezzel minenki jól járt (az otthon maradó családokat leszámítva). Mi azért, mert az utazáshoz szükséges dolgokat csak - mosás után - vissza kellett pakolni, és mehettünk. A német közönség pedig egy Broadway-en acélosodott előadást kapott. Egy nagy kifli formában a Ruhr-vidéktől Münchenig jártuk be az ország nyuati, déli tartományait. Csak kivánni lehet ilyen - persze kiszámított - nyugodt utazást. Ehhez nagyban hozzájárul a győriek műszaki stábja is. Gyorsak, pontosak. Profik. Mind technikailag, mind emberileg. Városról városra a fellépőket mindig kész színpad várja. A vacsora is így esik igazán jól, ha meg van terítve.

Pár nappal hazatértünk után egy szabadtéri rendezvényen léptönk fel a Kossuth téren. Még március volt, farkasordító hideg. Legalábbis a színpadon, egy szál mellényben. Viszont ez azzal a tanulsággal szolgált, hogy adott esetben már Izlandon, gejzír-koncerteken is felléphetnénk. Reykjaviki meghívásokat a fenti címre kérjük.

Ezen a tavaszon csatlakozott a zenekarhoz Bíró Eszter, teljes énekesnői minőségben. Így nyolcan lettünk. Eszter érkezése - a régi énekes sikerek meghagyásával - teljesen új dalok születését jelentette. Szerettük volna ezeket - csúnyán fogalmazva - letesztelni, főleg ismerős, bennfentes közönség előtt. Ez közös megegyezéssel a budapesti Articsóka étterem szervezésében létre is jött. Pályafutásunk legkisebb színpadára léptünk. Egyszerűen aranyos volt az egész. Nem a pódium volt kicsi, - ez relatív - mi voltunk sokan. Kb 8 négyzetméteren osztoztunk. Ebből a pianino Fegyával együtt minimum másfél, a dob - a cintányérok amplitudóját is beleszámítva - ugyanannyi. Mindent meg lehet oldani, ha nagyon akarja az ember. Nagyon jó buli volt. Olyannyira, hogy hónapokkal később visszatértünk ide. Az új számok érezhetően jól sikerültek. Közelgett igazán " mélyvizes" beavatásunk. Pontosan május 21-én, a Zeneakadémián. A nagyterem ismét zsúfolásig megtelt. A régi jól bevált módszer szerint a koncert első felében mi rukkoltunk elő új szerzeményeinkkel, a második természetesen a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közös CD-nk megjelenését ünnepeltük. A Klezmer szvit is új tételekkel bővült. A közönség hangulatát illetően sok újat nem lehetmondani.

A koncert nézője volt egy fiatal hamburgi színház igazgatója is, Mathias Kraemer is.

Ő már egy szegedi fellépésünkön látott minket. Ezen az estén megerősödött abbéli szándéke, hogy őszre érvényes szerződést ajánljon a BKB-nek. A történetnek ez a része majd októberben folytatódik.

Ja! A folytatódás. Már éppen időszerű szót ejteni egy érdekes találkozásról. Évek óta folyamatosan film készül a BKB-ről. Egy aranyos, lelkes, rajongó természetű amerikai hölgy - Vittoria de Bruin producer - fejébe vette, hogy mozaikkockákból összerakva megörökíti a zenekar életét. A szürke hétköznapokat, ünnepi pillanatokat, úton, vízen, levegőben. Segítségül hívta Péterffy András rendezőt és Nagy Ernő operatőrt, így együtt hosszú ideje árnyékként követik az együttest. Állítólag már több mint 6 órányi anyagot forgattak le. Ebből már lehet mazsolázni a vágóasztalon. Izgatottan várjuk a vége-csapó katanását.

Nekik is ragyogó alapanyag lehetett a beköszöntő nyár első nagy koncertje a Budai Parkszínpadon, és az azt követő a Vajdahunyadvárban. Szintén várban - a diósgyőriben - a Kaláka fesztiválon. A dátumok sűrűjében elsikkadhatott egy, mert ezúttal már második alkalommal szerepltünk ezen a rangos rendezvényen.

lius közepén Olaszországba utaztunk a " I suoni delle Dolomit" nevű nagyszabású kulturális fesztiválra. Ez magyarul annyit jelent: " a Dolomitok hangjai" , és szinte egész Trentino tartományt átfogó, több hétig tartó megmozdulás. A Szent-Bernát hágót elhagyva naplementekor értünk Trentoba. Nem csúnya környék, a Garda-tó felvidékén, a hegyek között. Úgy látszik, ilyen magasságokban nekünk folyton enni kell. Az előző évi Vogézek-beli történet kezdett felrémleni. A csodálatos, panorámás, magaslati szálloda teraszán vacsorával vártak. Számolatlanul érkeztek a fogások. Mire az italosfiú a desszert után töltött, már bőven másnap volt. A hasonló kaliberű reggeli után még nem sejtettük, hogy délután életünk legkülönösebb koncert-élményében lesz részünk. Egy-másfél órát buszoztunk a hágó felé, amerről jöttünk. A sztrádáról letérve egy hegyi városka terén találtuk magunkat. A fejünk fölött lengedező kütélpálya még csak gyanús volt. Mikor azonban egy 50-60 fő befogadására alkalmas kabinban himbálóztunk felfelé, már sejthető volt, hogy valami nagyon érdekes dolog fog történni velünk. A felső állomáson kiderült, hogy 2200 méter magasan vagyunk. Kb 500 méteres séta után egy alpesi fogadóba értünk. Hatalmas terasza napfényben úszott. Hát persze! Itt fogunk játszani. Gondoltuk mi, de hogy honnan, nem tudni, jött egy terepjáró és egy domb mögött eltűnt a hangszerekkel. Kezdtünk homályosan látni a kérdésben, de azt az instrukciót kaptuk, hogy azt rendelünk, amit akarunk, fogyasszunk, napozzunk, ne törődjünk semmivel. Ők majd szólnak, érezzük jól magunkat. Nem kellett tovább kapacitálni minket. A rönk-asztalon gyöngyöző sörök fotóra kívánkoztak és nemsokára kezdetét vette a lengőteke, ping-pong és csocsó házibajnokság. Akkora pereceket lehetett kapni, mintegy talicskakerék. Pajkos, önfeledt szórakozásunknak néhány szerveő vetett véget. Udvarisasn közölték: minden ok, most már mehetünk. Követtük őket a domb felé, ami mögött aterepjátó is eltűnt. Az elénk táruló völgykatlanban még át kellett ugranunk egy hegyi patakot, kétfelől egy-egy háromezres csúcs meredt az égnek. Az egyik alatt a távolban felsejlettek hangszereink a fűben, a közelükben nyolcvanan-százan ücsörögtek, ácsorogtak. Ha kicsit előbb lehidalunk, lett volna min átmenni a patakon. A helyszínre érve végre rákérdeztünk: "Hol itt a színpad?" Lakonikus egyszerűséggel válaszolták: ahová állunk. Úgy szokták, hogy az első helyfoglalók elé kb 5 méterrel. "És mikorra várható a zongora?"

Tekintetünkön tisztán látszott, hogy előbb összehoznak egy tollaslabda-partit Jetivel, mint hogy itt akár egyetlen billentyűt is prezentálni tudnánk. Tehát ezt is megértük, hogy Fegya nézőként drukkolhatott saját zenekarának. Szerencsére velünk volt ott a hegyen kedves barátunk, Tímár Andor is. Neki saját manager-irodája van, és legfőképp az olaszországi kulturális élet kiváló ismerője. Látva pillanatnyi megingásunkat, Andor helyi segítővel nyugtatgatott minket, miszerint nem kell megijednünk. Ez a helyszín évek óta bejáratott, programjai minden műsorfüzetben, prospektusban megjelennek és közkedveltek.

A fesztivál fennállása óta neves kamarazenekarok, vonónégyesek, fúvószenekarok, operaénekesek, stb. Léptek már fel. Boldogan elhittük és megnyugodtunk. A helyzet kísértetiesen kezdett hasonlítani párizsi kalandunkra a Luxembourg kertben. Abból is teljes sikerrel jöttünk ki. Közben az emberek csak gyűltek, gyűltek. A felvonótól, a hegygerinc felől, mindenhonnan. Perceken belül lettek öt-hatszázan. Plusz a Fegya. Ez a pesti Tháliában már teltház.

Azon kuncogtunk, hogy pár héten belül egyik végletből a másikba estünk. Az Articsóka 8 négyzetméteres falatka színpada után alpesi pódiumunk volt mondjuk 2 hektár, a néztőtér hozzávetőleg 1,5 négyzetkilométer.

Szóval belekezdtünk. Már az első szám után éreztük azt a baráti fogadtatást, ami meghatározta az egész koncert hangulatát. Ezt rögtön megfejelte Andor konferansza. Egy pár mondatban ecsetelte a BKB erényeit, eredményeit, majd személyenként bemutatta a tagokat. Arra kértük, hogy -bár nem látható közöttünk - Fegyáról se feledkezzen meg. Ő a közönség mögött álldogált, és az alpesi fűfélék növekedését fürkészte. Nevét meghallva csodálkozva összerezzent, ő is meglepődött. Utolsónak hagyva Andor rámutatot, majd fennhangon felkonferálta: " "Ferenc Jávori, zongora!"

Két másodperc kellett, amíg mindenkinek leesett a tantusz, majd ezt a bejelentést olyan - bocs - harsány röhögés fogadta, ami több száz torokból őszintén kifér. A másodim számtól öröm volt nézni a csillogó szemeket, a térdeken ritmust püfülő kezeket, a hátul táncolókat. Néhányan olyan határozottan dúdolták a nótáinkat, mintha január óta látogatták volna a próbáinkat. Ez az idill kb 40 percig tartott. A felhőtlen délutáni mulatságra Murphy is megérkezett. Hozott magával néhány kövér, sötét tónusó felhőt is. Elég sűrűn és komolyan. Kapkodtunk a tokokért, óvni a kiszolgáltatott hangszereinket. A közönség hozzáálássa egyszerűen megható volt. Esőkabátokat, széldzsekiket ajánlottak fel a kettős védelem érdekében. El is fogadtuk, mert mondjuk egy mesterhegedű árából a függővasút 10 évi üzemeltetési díja kitelne. Azt hittük, hogy aránylag gyorsan kiürül majd a környék, de tévedtünk, itt nyert konkrét igazolást a Cividale-ben megfogalmazódott mondás, miszerint: ha esik, akkor az olaszok CD-t vesznek.

Tőlünk 14 fűcsomónyival balra fészkelt Andris, hű sofőrünk (természetesen a győri műszaki stáb tagja). Felvállalta a lemez-business aznapi hálátlan feladatát. Szemvillanásnyi idő alatt kifosztották. Mire elállt az eső, blues Cd-inket tároló üres dobozok tátongtak csak a fűben. Tucatnyi névjegykártya is felhalmozódott a későbbi - popstai úton való - érintkezés reményében.

Folytattuk tovább. Mindenki visszaült privát ki tócsájába, aki állva maradt az inkább táncolt. Ez szinte nem is koncert volt már, hanem happening. Egyszerűen követhetetlenné vált, hogy mennyivel játszottuk túl a szerzódésben lefixált műsoridót. Nem is volr érdekes. Mikor végre abbamaradt ez a kellemes órület, még tetemes idő telt el az elkelt CD-k dedikálásával. Ilyen túlórát bármikor szívesen vállal az ember.

Ha ebből kimaradtunk volna, egy csodálatos élménnyel szegényebbek lennénk, az biztos. Úgy látszik, az unplugged műfaj nekünk bejött. Lásd ezt az esetet, a párizsit, a szlovák-lengyel határon történteket.

Alpesi felkérés esetén kérjük, jelentkezzen az alábbi címen.

Következő nap kényelmesen átfurikáztunk Bolzanoba. Az irodalmi emlélkekből ismert A folyó partján fekvő szállodánkban vártuk a Győri Balett megérkezését.

Ha ők és mi egy városban vagyunk megtalálhatóak, egyértelmű, hogy a helyi színház a Purim bemutatására készül. Jóleső érzés volt látni az ismerős arcokat, akikmagaslati koncertünk nézői voltak. Jelenlétük számunkra azt bizonyította, hogy nyomot hagyott bennük az a délután. Valószínű, ezután sem okoztunk csalódást.

Hazatérésünk után csak egy rövid időre vált el a két együttes, mert július végén a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán került színre a Purim, a Dóm téren. A sok-sok színházi bemutatkozás után a több ezres zsúfolt nézőtér különleges hangulatot kölcsönzött az előadásnak.

Augusztusban az előző évihez hasonló koncerteket adtunk a Várban.

Közben egy teljesen új mű próbái kezdődtek el. Az ötven éves fennállását ünneplő Rajkó Zenekar vezetői kérétk fel Fegyát, a Klezmer rapszódia megírására. A hónap végén került bemutatásra a Kongresszusi Központban a két együttes elóadásában. Tán mondanunk sem kell, hogy ráadásként majd az egészet meg kellett ismételni. Egy újabb sikeres kooprodukció született.

2002 Olaszországban a magyar kultúra éve volt. Hónapokig egymást érétk a különböző előadások, kiállítások. Mi is az utazó keretben voltunk. Minden út Rómába vezet. Két koncertünk volt a Spanyol-lépcső közelében felállított szabadtéri színpadon, majd a Trevi-kút melletti Táncszínház két Purimnak adott otthont. Ezzel az országba történt belépéseinket tekintve - házi statisztikánk szerint - Olaszország felzárkózott a második helyre Hollandia mögé.

Az elkövetkező pár nap révén ez az időszak úgy került be történetírásunkba, mint fekete szeptember. Szörnyű baleset történt.

Fenyő Kati házában valamitől áramkimaradás keletkezett. A pincáben gyertyát gyújtva két PB- gázpalack is felrobbant. Szegény súlyos égési sérüléseket szenvedett az arcán és mindkét kezén. Ez bárki esetében borzasztó, de ha valaki hegedűművész, az Operaház tagja, még hatványozottabban.

Ebben a helyzetben felmerült problémánk eltürpült Katié mellett, de nem egész három héten belül várt minket Mathias Hamburgban.

Egyetlen dolog segített szorult helyzetünkben. Fegya - a szimfonikus zenekarok gyakorlatát követve - próbajátékot hírdetett meg egy napilap hasábjain. A csomag tartalmazta a kötelező anyagot, a várható elfoglaltságot, feltételeket, egyszóval mindent. Ezzel kizárható volt, hogy valaki megfelel, de a jövő keddtől két hétig nem ér rá.

Rövid időn belül négyen jelentkeztek. Mindegyikük nagyon tehetséges volt. Ám fellépett a Fészek színpadára egy zömök fiatalember, elsöpörte a kottatartót és úgy megigazította a hozott anyagot, hogy a többieknek még lehetőséget sem hagyott a esélyegyenlőségben. Ezzel a mozdulattal bejátszotta magát a BKB-be. Az ifjú titánt Gazda Bencének hívják. Erőltetett menetben folytak a próbák. Dolgunkat nehezítette, hogy a német színház nem egy "szimpla" koncertet vár tőlünk, hanem kis kerettörténetet követhető vezérvonallal, dramaturgiával, világítással, természetesen egy szó elhangzása nélkül. Balatoni Mónika ismét segített. A számok szigorú sorrendjének is jelentősége volt.

Embert ptóbáló napok voltak, de elkészültünk. Kérésünkre az Articsóka egy estére rendelkezésünkre bocsátotta kis színpadát, ahol Bence átesett a tűzkeresztségen. A közöség kizárólag meghívott, vájtfülű vendégekből állt, többek között az LFKZ prominens tagjaiból, élükön Rolla Jánossal. Ezen az estén derült ki, hogy új barátunk e kiváló zenekar egyik hegedűsének - Gazda Péternek - a fia. Milyen kicsi a világ, amiben nem esik messze az alma a fájától.

A kis koncert végén a gratulálók egytől-egyig azonos véleményen voltak: utazzunk nyugodtan, mniden rendben van. Rendben lesz.

Az utazás szinte felüdülés volt. Három heti megfeszített agymunka után kibámulni egy robogó busz ablakán leányálom. Beköltöztünk szállodánkba, ami a színháztól és az Elbától egyaránt 5 percnyire volt Hamburg belvárosában. Új "munkahelyünk" a Fliegende Bauten névre hallgat és speciálisan zenés színház. Az ismert Broadway-renszerben működik, miszerint egy produkció egy hónapn keresztül látható. Egy héten hatszor. Miénk volt az október.

Az első hétfői szabadnap persze nem volt szabad. Talán a legtöbb munkánk akkor adódott. Mónika a helyi világosítókkal idomította be a computer-vezérelte lámpaerdőt, Dán Peti ugyanezt tette a hangosztállyal. Viszont ezeket a dolgokat négy hétre előrevetítve "belőtték", így később már nem kellett velük foglalkozni. Mi kerestük helyeinket a színpadon. Végül este - előadásszerűen - lezajlott a főpróba. A látottak találkoztak Mathias elképzeléseivel, így elégedetten várta mindenki a keddi premiert. Ez a kedd szabályosan elsejére esett. Rendben megtelt a színház. Programunk fogadtatását illetően már a szünetben sem voltak kételyeink. Hangos sikerrel zárult az este, hogy még 2-3 alkalommal megismétlődjön. A világos bőrű, szőke, északi emberek hideg távolságtartásáról szóló mendemondák egyre inkább megdőlni tátszottak. Hiszen ide elég közel esik Dánia, Svédország, Finnország és persze Hollandia is. Tapasztalataink szinte ugyanolyanok, bármelyik ország tekintetében. Valamilyen pozitív visszaigazolás mindig jól esik az embernek. Ilyenek voltak a visszatérők, akik újabb barátainkkal másodszor, harmadszor nézték meg az előadást. Ilyen nyugodt körülményeket és munkát csak kívánhat magának az ember. A szálloda személyzete gyorsan hozzászokott késői felkelésünkhöz, a reggeli svédasztalt még fél órával dél előtt is terítve találtuk. A pénteki közönség ugyanúgy tapsolt, mint a csütörtöki, és a hétfői szabadnapon ugyanolyan rossz idő volt, mint az előző héten. Szóval egyáltalán nem merőltető, de pontos forgatókönyv szerint teltek napjaink. Több ezer színházlátogatónak szereztünk egy kellemes estét. Voltak, akiknek többet is.

Sok víz lefolyt az Elbán, mire kellemes sorozatunk végére értünk. A színház dolgozói pezsgős partin búcsúztak tőlünk az utolsó estén. Forró ölelésükből, elismerő szavaikból kiviláglott, hogy így együtt tényleg színházat csináltunk. Hangmérnökünk, Tim - a lányainktól becézve Timecske - elmondta, hogy hosszú évek óta dolgozik a házban. Ez évente 12 produkciót jelent. A miénk számára messze a legkedvesebbé vált. Lehet, hogy mindenkinek azt mondja, de mindenesetre jól esett.

Szomorkás percek voltak ezek. Csont üresre kipakolni az öltözőt, ahol huszonnégyszer hámoztuk ki magunkat izzadt jelmezeinkből, elhagyni a szállodai szobát, ami óhatatlanul ideiglenes otthonunkká vált. Mindent egybevetve csodálatos egy hónapot töltöttünk Hamburgban.

Teljesen megszokott, hogy ezek a felfokozott nosztalgikus érzések a magyar határ közeledtével és a családok közelségével pillanatok altt köddé válnak.

Tudva ezt, hogy megint csak két hétig leszünk otthon.

Újra itthon. Nagyon gyorsan beköltöztünk a Liszt Ferenc Kamarazenekar óbudai próbatermébe. Bence igazi profiként vette a hamburgi akadályt, de a BKB kiterjedt tevékenységi körét tekintve maradt még tanulnivalója bőven. Ezúttal a Klezmer Szvit volt soron. Szolnokra szólt a meghívás.

Helyszín a szépen felújított, kiállító- és hangversenyteremként szolgáló zsinagóga. A teljes társulat már ismerősként léphetett a közönség elé. Az LFKZ több szállal kötődik az alföldi nagyvároshoz. Többek között egyik fő támogatójuk Szolnok. A Szigligeti Színházban pedig aktív szerepet vállaltak az Amadeus című darabban, nagy sikerrel. Ugyanitt mi is játszottunk Purimot is, koncertet is. A zsúfolt ház szinte elvárható volt. Nem csalódtunk. Pótszék pótszék hátán, az emeleten is rengetegen szorongtak. Az utolsónak érkező fiatal párral megígértették: bemehetnek, amennyiben egy gombostűt sem ejtenek le. Ilyen hangulatban indult el a jól bevált zeneakadémiai program. Ennek során a színpadon játszott apa és fia. A hálás, zenekedvelő szolnoki közönség fogadtatása nehezen önthető szavakba. Egy bennfentes úriember a hangverseny kalózfelvételét magával vitte Dél-Amerikába. Az Egyenlítő környékéről érkező felkéréseket a fenti címre kérjük.

Bencére ugyanolyan feladatokat rótt ki a sors, mint szegény Fenyő Katira az év elején. Ugyanazzal a sűrűsággel, gyorsasággal, csak más sorrendben. Kati így kapta: Hegedűs, Purim+repertoár, Szvit. Bencéé pedig így nézett ki: repertoát, Szvit, Hegedűs, Purim.

Ugye, már nem is tűnik különleges eseménynek, hogy a szolnoki siker utáni ötödik napon jelentkeztünk a Madách Színházban, és új felállásunkban zsinórban lejátszottunk négy Hegedűst. A negyedik előadás után csak annyi időnk volt, hogy a gyűjtőbe dobjuk használt jelmezeinket, mert a Hársfa utcai művész-bejárónál mikrobuszunk nyelte el bőröndjeinket. Nagyon siettónk, t.i. már november tizedike volt és ebben az évben még nem voltunk Hollandiában. Régi kedvencünk, Thassy Schmid sem tűrhette a dolgot és tizenkét kocertből álló turnéra várt minket.

Egy villanásnyi anekdota kivánkozik e sorok közé, amit megrendezni sem lehetett volna időszerűbben. A pakolás kellős közepén egy szimpatikus házaspár lépett hozzánk. Németül köszöntek, melegen gratuláltak, majd megkérdezték, hogy már indulunk is? Hirtelen nem sejtettük, vajon honnan tudják várható programunkat?

Pillanatok alatt világossá tették a dolgot. Hollandok voltak és már több koncertünket látták az elmúlt években odakint. Miután minden ismertető, prospektus megemlékezik színházi szerepléseinkről, úgy gondolták, hogy - egy baráti társaságal - eljönnek Budapestre és megnéznek egy Hegedűs előadást. El voltak ragadtatva. A hölgy azt is elmesélte, hogy a létező összes CD-nekt megvásárolták és ő már a fekete-fehér műsoros egyen-trikónkank is boldog tulajdonosa (ezt egy későbbiekben megkapott üdvözlő vevélben félő fotóval bizonyította. Nem mintha nem hittük volna el.) így búcsúztunk: viszont látásra csütörtökön. Jövünk! És ott is voltak. Ez mit jelent? Valószínűleg szeretnek minket?

Visszatérve az alaptörténethez, a színházi függöny összezáródása utáni harmadik órában már Ausztriában voltunk. Még szerencse, hogy Hamburgból hazafelé morzsát szórtunk az útra, így Nürnbergig simán eljutottunk. Ez csak vicc volt. A jó ég tudná megmondani, hogy ezt az utat hányszor tettük már meg az elmúlt évek során.

Boldogan zuhantunk be kedvenc szálláshelyünre, amiről kisvártatva lerántjuk a leplet,végre. Nagyon valószínű. Hogy híre ment hamburgi műsorunk sikerének, mert Thassy előzőleg azzal a kérdéseel fordult hozzánk, hogy ha technikailag kivitelezhető és nem túlzottan fárasztó, adjuk elő műsorunk színházszerű változatát. Tudni kell, hogy összes előadásunk teátrumokba volt lekötve. Ezek szinte egytől-egyig magas technikával várják as fellépőket. A megszólalást tekintve nem volt gondunk. Dán Peti rendre bekábelezte a színpadot és őrizte, nehogy akusztikai csalódás érje holland rajongóinkat. Ez a sok kis URH-s és telepített mikrofon között nem kis feladat. A világosítás is megoldott volt. Kis lelkes csapatunk nélkülözhetetlen tagjának bizonyult Maller Csanád. Az oda-visszaút és az országon belüli transzport is feladata volt, de fő profilját csak a színházak falain belül mutatta meg. A reflektorok ördöge, emberileg pedig igazi turné-ember. Ami nehéz, azt felemeli, ami messze van, azt elhozza, ami magasan van, azért felmászik. Igazi Jolly Joker. Ezúton is köszönjük neki. Ami Hamburgban egy hónapra előre be volt állítva és betáplálva a számítógépbe, azt ő más-más helyszínen, napról-napra megpróbálta rekonstruálni.

Apai-anyai benne volt a dologban. Itt már nem lehetett hibázni. A holland közönség minden rezdülésünket ismerte. Thassy mindegyikük nevében is nyilatkozott: "isteni a történet, aranyosak a ruhák, a zene megszokottan bravúros, de nem hittem volna, hogy 6-7 év után még ilyen új dologgal tidtok előrukkolni". A Hársfa utcában fellelt hölgy - azon a következő csütörtökön - is hasonló váleményen volt, miszerint a Madách Színházban és az új estünkön két arcát ismerte meg a BKB-nek. És minden szuper volt!

Mikor tizenkét alkalomból tizenkétszer ilyet hall az ember, nyugodtan hajtja párnára a fejét. De nem mindegy, hogy hol! Ez már a reklám helye. Minden plakátunk, szórólapunk, prospektusunk jobb alsó sarkában található egy embléma: RCN. Egy cím ls egy fantázianév: Het Grote Boss. Ez magyarul egyszerűen ennyi: A Nagy Erdő. Hosszú évekkel előbb - első hosszabb turnénkra készülve - faxon kértük Thassyt: ne kelljen mindne áldott este más szállodában laknunk. Ismertük a lehetőségeket, más zenekar megelőző turnéja révén. Hollandiaszerte számtalan üdülő-telep található. Ezeket egy séma kemping elnevezéssel porig aláznánk. A time-share világháló apartmanjai sem fedik a valóságot. Ezek kőből épült komoly kis házak, egymástól tisztes távolságban, nagyon tágas területen.

Utrechttől 14 km-re található Driebergen nevű kis város. Az ország majdnem pontos mértani közepén fekszik. Miután nincs szó hatalmas területről, két órán belül bármelyik település elérhető, bármelyik égtáj felé. Ideális egy turné kiindulópontjának.

Tehát megtaláltuk a Nagy Erdőt. Micimackó hat holdas pagonyához képest et tizenkettő. Napközben apró állatok - mókusok, nyuszik - szórakoztatják az ébredező lakókat. A recepció mögötti zárt állatkertben pedig nagyobb testűek. Mosószalon, mini-market, grill-bár, motor- és biciklikölcsönző teszi otthonasabbá a helyet. Egy kétszemélyes ház a következőket biztosította: a kiszolgáló helyiségeken kívül külön hálószobákat, tágas amerikai konyhát, szintén tágas nappalit panoráma ablakokkal, a sarokban kandallóval. Annál szebb nem volt, mint amikor egy sikeres koncert után hazatérve az ember felpattintott egy - dán, belga, német vagy holland - sört, és a lobogó, pattogó tűz mellett elmerengett azon, hogy vajon mit hoz a holnap. Valószínűleg ugyanazt, mint a tegnap. Sikeres turné esetén az jó. Semmi extra. És közben halkan susog az erdő. A nagy.

A győri balettesek is igen jól ismerik a naponta vándorló turné nehézségeit, így az előző évben ők is hallatlan jól érezték magukat a rengetegben, velünk együtt. Egy névnapi parti megrendezése sem jelentett problémát, amin harmincan buliztunk hajnalig, az ünnepelt teraszán és a fák között. Egy szállodai szobában ebből rövid időn belül botrány lett volna.

Szóval lassan véget ért az idill. Hasonló - megszokott - fogadtatással, azonos intenzitással és színvonalon lezajlott a tizenkét koncert. Az utolsót - a német határ mellett fekvő - Ensehedeben játszottuk. A Musiekcentrum hatalmas nagytermét már ki tudja hányadszor telítettük meg.

Thassy készített egy házi statisztikát, miszerint a Hollandiában található 136 színházból 90-ben léptünk fel. Sok helyen többször is. ( Csak zárójelben egy megjegyzést: a Szvitet még nem ismeri a holland közönség.)

Hazatérésünk után - már december volt - a Kongresszusi Központban egy gálaműsorban, rövidített programmal vettünk részt. Persze azért volt még dolog. Hatodikán Szlovákiába utaztunk. Jövünk-megyünk rövid út volt, egy előadással. A Mikulás azzal lepte meg Bencét, hogy Nyitrán debütálhatott a Purimban. Ezzel elmondhatta, hogy az utolsó hangig elsajátította mindazt, ami a BKB tarsolyában öszzegyűlt. Szép előadás volt.

Még Karácsony előtt egy újszerű vállalkozás részesei lehettünk. Egy nyárról elhalasztott ötlet valósult meg a Dohány utcai Zsinagógában. Közös koncerten léptünk fel a Budapest Ragtime Banddel. A dolog érdekessége, hogy a két zenekar hangszeres felállása nagyon hasonló. Legfőbb ellenségünk a hideg volt, de akét együttes - a végén együtt is - gyorsan forró hangulatot teremtett a zsúfolt padsorok között. Állítólag folyt.köv.

Még két Hegedűs előadás várt ránk, hogy lezárhassuk ezt az izgalmas évet. Tizenkét hónappal előbb többen egy fabatkát sem adtak volna a BKB-ért. De jó, hogy nem lett igazuk a huhogóknak. Mennyi minden történt 2002-ben. Jogos volt a szilveszteri pezsgő? És még valami. Nincs jelentősége, melyik hónapban, de az év folyamán a BMG cég megjelentetett egy Best of válogatást. A budapest Klezmer Magic a BKB hetedik CD-je.