1999

Az 1999-es év indulásához egy kisebb visszapillantás szükséges az előző tavaszra, hogy minden világos legyen. Tamás Gabi tengerparti balesetéhez érkezett egy mentő. Az abból kiszálló személyzet - bár mi is elég vidám természetűek vagyunk - eleinte kisebb meghökkenést váltott ki. A nővérke rugós szemű méhecske jelmezben pompázott. A sofőr csüngőhasú malackának öltözött, de még befért a volán mögé. A mentőorvos étkezési spárga volt, vagy sovány. Kérdésünkre valaki elmagyarázta, hogy ebben az időszakban errefelé szokás ez a vidámság, mert purim van. Tavaszünnep, magyarán farsang. Méhecske, malacka és az étkezési spárga itt ki is estek a történetből, de a purim szó hosszú időre beköltözött a naptárunkba.

Történt ugyanis, hogy - immár megcsonkult - zenekarunkat megnézte Kiss János, a Győri Balett igazgatója. Belekalkulálhatta létszámhiányunkat a hallottakba, mert el volt ragadtatva. Szakmai találkozóra hívta Fegyát. Egy napsütötte kávéház teraszán fogant az ötlet, hogy a két társulat erőit egyesítve létrejöjjön egy újszerű, különös, pompás balett-előadás.

Kettőjükhöz csatlakozott Turán Róbert - a szövegkönyv és dramaturgia megalkotója - és William Formin táncos-koreográfus. A team elkezdte a munkát, értelemszerűen Fegya a komponálást. Elkészült, s ezzel - e kis kitérő után- indult '99.

Már január 3-án reggel kilenckor bevonultunk a Rádió 8-as stúdiójába. Vasárnap!

3-4 végtelenített nap alatt szalagra rögzítettük a teljes balett zenét. Az utómunkálatokkal, egy-két koncerttel és TV-fellépéssel "szusszantunk" egyet, hogy aztán február elején elutazzunk. Mondanunk sem kell: Hollandiába. Fennállásunk legnagyobb turnéja indult el aminek április első hetében lett vége. (Mindössze 2 napra repültünk haza, hogy 2 Hegedűst lejátsszunk a Madáchban.)

Szóval Mastrichttől Groningenig, Rotterdamtól Eschedeig, - keresztül-kasul járva az országot - 45 koncertet adtunk zsinórban. Ezeket a hosszú sorozatokat már egy kedves manager-asszony, Tassy Schmid szervezte. Szakértők szerint ebben az évben a legjobban eladható külföldi együttes voltunk. És szinte csak nagy színházakban léptünk fel. Ezt nem lehetett elfelejteni. Meg azt sem, hogy ezeken a nagy holland turnékon hol húzzuk meg magunkat.

Egy vastag bekezdést megér, a 2002-es ősz kapcsán feltétlen szóba fog kerülni.

A tavasz hátralevő hetei "edzőtáborozással" teltek, a FÉSZEK klubban. Bár a balett zenéje ugye már szalagon volt, de azt kisvártatva bombabiztosan, kotta nélkül elő kellett adni. Az áprilisi, májusi Hegedűsök nagy előnye volt, hogy az elsőre nem kellett repülővel érkezni, a sorozatzáró utáni hajnalon nem jött a reptéri busz. De Hollandiát imádjuk.

Május utolsó hetében leköltöztünk Győrbe, amivel kezdetét vette egy évekre szóló szerelem. A balett és a BKB elkezdett együtt próbálni. Számunkra is -a Hegedűs a háztetőnhöz hasonlóan- durranás volt ez a munka. Ellentétben a balett-színpadok megszokásával, nem gépzene vagy zenekari árokban ülő szimfonikus zenekar muzsikált, hanem 7 zenész a színpadon. Turán Robi -a bibliai Eszter könyvéből írt- dramaturgiája lassan gyönyörű mozdulatokká vált, rásimulva Fegya zenéjére.

Június 5-én a Győri Nemzeti Színház bemutatta új balett produkcióját, melynek címe: Purim, avagy a sorsvetés, (Purim,the casting of fate).

Ez természetesen a hasonló című - immár negyedik - CD-nk hivatalos megjelenését is fémjelezte. Egy héttel később megtörtént a darab budapesti bemutatása is a Thália Színházban. Mindkettő nagy siker volt, de ekkor még mindig nem tudtuk, hogy nem lakni fogunk a Broadway-n.

A kellemes izgalmak után elmentünk nyaralni, hogy utána megint beinduljanak a kis Goldmark koncertek. Heti 3-szor 1 óra elfoglaltság, de az rendszeres. Ha valaki el akart utazni, a 6:20-ast simán elérte. A 7:40-est pláne.

Júliusban még volt egy koncertünk a Budai Parkszínpadon, meg Szegeden, az augusztus 11-i napfogyatkozást a Benczúr-kertben ünnepeltük este.

Itt megint meg kell állítanunk az órát egy kicsit. Még nagykabátos heteket éltünk, mikor egyik Hegedűs előadásunkat megtekintette két muzsikus kiválóság: a Liszt Ferenc Kamarazenekar (Franz Liszt Chamber Orchestra) vezetője, Rolla János és kedves felesége, Weiss Zsuzsa. Rájuk valószínűleg hasonló hatással volt ez az este, mint előzőleg Kerényi Imrére és Kiss Jánosra. Újból felmerült egy merőben új közös produkció lehetősége. Zseniális ötlet, a BKB részére ismét nagy megtiszteltetés, de mit tudnánk együtt játszani? Ők fognak mesterhangszereiken freilach-ot, vagy mi dobbal, harmonikával Vivaldit?

Még meg sem száradt a tinta a Purim kottáin, Fegya kihasználta erőtől duzzadó alkotókedvét és megírta a Klezmer Szvitet, ezzel is kibővítve a műfaj kínálta lehetőségeket. Látni kellett volna, ahogy a világhírű kamarazenészek csillogó szemmel vetették magukat az új hangközök, hangsorok, ritmusok közé. Parádés mű született. Bemutatójára szeptember 2-án a Dohány Utcai Zsinagógában került sor. A zsúfolásig megtelt hatalmas terem négyezres közönsége hosszú percekig tartó, fergeteges tapssal honorálta az önfeledt muzsikálást. Egyszerűen tételeket kellett megismételni.

Ez a csodálatos este újabb távlatokat nyitott meg. Pontosan szólva létjogosultságot a komolyzene szentélyeiben. Persze az igazsághoz tartozik, hogy a BKB tagjai egytől-egyig főiskolai diplomával fogtak a húrok pengetéséhez.

Ez a gondolatsor még vissza fog köszönni a későbbiekben.

Egy pezsgőbontásnyi idő jutott az ünneplésre, mert az elkövetkező napokban Győrben néhány előadással hozzásegítettük a Purimot, hogy igazi repertoár-darabbá váljon. Termékeny őszt éltünk. Szeptember idusán bevonultunk a -bízvást állíthatjuk világszínvonalú- Tom-tom Stúdióba. Kb egy órányi teljesen új anyag került szalagra, ami egyenlőre még fiókba kényszerült egy pár hónapra, hiszen nem régen jött ki a Purim CD. Kicsit sajnáltuk, mert nagyon jól sikerült és erős volt. Paczári Karcsi hangmérnök (sound engineer) hihetetlenül érzékeny füle és mesteri reflexei erre külön garancia. Dunai Tamás ismét megtisztelt aktív közreműködésével: énekelt, klarinétozott.

Szóval ennek a -fiókban szunnyadó- kincsünknek bemutatása a következő évre maradt.

Októberen megint egy nagy kaland következett. Nyugat-Európa uniós lázban égve rendezte -sok országban, sok helyszínen, sokáig- az "Europália" nevű grandiózus kulturális seregszemlét. Ennek egy szeletkéjéből csemegéztünk mi is:

Németországban, Belgiumban, Hollandiában és Olaszországban. A megtett kilométerek számát csak a mikrobusz számlálója tudta követni, mi egy idő után már nem. A Frankfurti Könyvvásáron kezdtünk. Kár, hogy nem vagyunk írók, mert egy jó pár kötetünket biztosan el tudtuk volna adni, a nagy sikerre való tekintettel. De sebaj! Egy-két vájt-fülű megfigyelő volt a teremben, aki leadta a drótot. Ettől később megcsörrent a fax-gép.

Sindelfingenben folytattuk. Ez még önmagában nem lenne túl érdekes de ha valaki megkérne, hogy egyetlen szóba sűrítve mondjuk el, mitől nevezetes, gazdag és takaros ez a kis város, az ez volna: MERCEDES. A zsúfolásig megtelt Stadthalle "Zugabe"-t kiabáló közönségre nézve joggal hihettük, hogy reggel a szálloda előtt majd két egyforma kis A140-es vár minket. Ez valószínű azért maradt el, mert iszonyú korán indultunk tovább, meg már eleve tele volt a parkoló. Azért húztuk el ilyen gyorsan a csíkot, mert éjfélig Brüsszelbe kellett érnünk.

T.i. ott volt a szállásunk, de másnap átmentünk Antwerpenbe, ahol az Arenberg-Schouwburgban volt az első belgiumi fellépésünk.(Az akkori első.) Következett Brakelben a Festsaal, végül díszelőadás Brüsszelben a Theatre 140-ben. Ez az út nem lett volna teljes, hát így persze, hogy átmentünk egy koncertre Hollandiába. Viszont szervezőink úgy gondolták, ha már úgy is úton vagyunk, ráadásul a "közelben", nagy szeretettel fogadnának újból Olaszországban is. Miért ne? Velence közvetlen közelébe - a romantikus nevű és kinézetű - San Doná di Piavebe szólt a meghívás. A térképre nézve nem volt semmi, de óriási felfedezést tettünk. Van egy dolog, ami képes száz százalékosan kikapcsolni az időt, távolság- és éhségérzetet, mindent. Ez a -sokak által ismert- betűtorony. A jóságos 3-dimenziós logikai játék. Milyen isteni, mikor a robogó buszban felborul a tábla. Vérre menő csaták érték egymást. Valóban, az ebédnél azt sem tudtuk, melyik országban vagyunk. Az ablakból látszó magas hegyek sem segítettek. Egy biztos volt, hogy már nem Hollandia, de nem a flandriai síkság, de lehetett a Bajor-Alpok, netán Ausztria, vagy már az olasz Dolomitok?

A számláról sem derült ki, Binder Ági fizetett. Visszaültünk, játszottunk tovább. Már korom sötét volt, mikor egy tankolás alkalmával elmentünk könnyíteni magunkon. Kifelé jövet elhaló hangú megjegyzést hallottunk, aminek. ". . . madre" volt a vége. Ja! Világos. Az olasz wc-s néni nem igazán örült a belga aprópénznek. Igaza volt, de mentségünkre szóljon, hogy mi úgy voltunk, ahogy hajnalok hajnalán Brüsszelben beleugrottunk a farmerunkba, némi apróval a zsebünkben.

A napunk meg azzal telt, hogy különböző utálatos betűktől -mint a C,CS,NY,TY,ZS- próbáltunk megszabadulni. A néninek ezúton üzenjük: excusi!

A másnapi koncert egyetlen másodperce sem különbözött a turnén elhangzottaktól. Magyaros temperamentum, olaszos temperamentum és vendégszeretet, szóval A-tól Z-ig minden nagyon rendben volt.

Tele pozitív élményekkel érkeztünk haza. Ha valaki azt hinné, hogy busz menetlevelében az volt, hogy San Doná di Piave-Budapest, akkor téved. Ezekben a napokban ünnepelte a 20. születésnapját a Győri Balett. Többek között nagy gálaműsort is terveztek, amire elvárták a BKB-t is. Nem csupán nézőként, közreműködőként is. Az elmúlt hónapok alatt kitűnő kapcsolat szövődött a két együttes között, így erre a meghívásra nem lehetett nemet mondani. Meg útba is esett. Bár bízvást állíthatjuk, hogy ha a Győri Balett mondjuk Záhonyban működne, oda is elmentünk volna.

Így tehát felléptünk a gálán és együtt ünnepeltünk barátainkkal. Mikor összement a függöny, életbe lépett az az állapot, miszerint "még egyet nem alszunk és megyünk haza".

Pár nappal később a balettesek utánunk jöttek jó néhány előadásra a Tháliába. November elején mi mentünk utánuk, ugyanis Pozsonyban került színre a Purim. Megelőző -Európát átszelő- utunkhoz képest ez tényleg olyan kis kiruccanásnak tűnt, hogy egyikőnk jegyet akart lyukasztani a buszon. Megható volt látni, ahogy a -döntő többségében- magyar ajkú közönség szippantja be az óhazából érkező kultúrát. A színpad közepére -taps csend alatt- elhelyezett virágköltemény akkora volt, mint egy több négyszögöles gondozott saroktelek.

Van egy dolog, ami olykor többet lát minket, minket saját anyánk. Ez a Tatabánya fölött elterülő Turul madár. Babonából nem mulasztunk el integetni neki. A pozsonyi visszautazás alkalmával már tudhatta, hogy egy hét múlva újra találkozunk. Münchenbe tartottunk. A bajor főváros Gasteig nevű híres koncerttermébe kaptunk meghívást. Ez ott a nagyságrendileg annyit jelent, mint Pesten a Zeneakadémia nagyterme. Minden rendben ment, míg a szünetben egy idős asszony óvást nyújtott be. Szerinte elviselhetetlen, fülsiketítő ez a zene. Pillanatok alatt kisebbségbe került. A műsorunkat, stílusunkat üdvözlő nagy többség átirányította őt a kamaraterembe zajló vonósnégyes hangversenyre. Innentől kezdve mindenki jól érezte magát. Mi is. Nagyon. A hölgyről nincs hírünk. Decemberben egy-két vidéki nagyváros közönsége láthatta a Purimot. Ez idő tájt nem játszottunk Hegedűst, mert a Madách Színház -felújítás miatt- bezárt. De még mindig volt mire készülni.

A Magyar Televízió az Operaházzal karöltve létrehozta az -azóta éves rendszerességgel jelentkező - Hegedűs Gálát. Ezen, a rövidke mini-koncert után Berlioz Rákóczi-indulójában vettünk részt, Hidas Frigyes egyedi hangszerelésében.

Nem kisebb hírességek között, mint a Száztagú Cigányzenekar és a Bartók Vonósnégyes.

Hát így kerültünk a Magyar Állami Operaház színpadára, Karácsony másnapján este, élő TV-adásban.

Mindezek után szilveszterig már nem szabad csinálni semmit.