1997

1997 úgy indult, hogy rögtön újév napján egy Hegedűs előadás után, annak nyitányát adtuk elő a Pesti Vigadóban egy TV-show egyenes adásában. Szokták mondani, hogy 10 még gombócból is sok, pedig annyi Hegedűs ment le szép egymásutánban január első napjaiban. Azután februárban, márciusban, áprilisban.

Jó sorsunk lévén májusban megint egy kéthetes holland turnén találtuk magunkat. Hogy váljon jó szokássá, Belgiumba is átmentünk. De nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy az eltelt pár hónap alatt szép csendben - senkitől, semmitől sem zavartatva - szalagra rögzítettük 3. CD-nk anyagát a Főnix Stúdióban.

A The train 7:40 című lemez bemutató koncertjei természetesen a Madách Színházban voltak, a Hegedűs díszletei között. Június 12-13-14-én teltházas koncerttel ünnepeltük a megjelenést. Köszönet érte Kerényi Imrének!

Végre nyugis nyár jött, a jó kis Goldmark koncertek karban tartották a repertoárt. Ősszel újraindult a színház, novemberben még egy-egy koncert erejéig meglátogattuk Prágát és Bécset. Szerencsére, ha nem kapkodunk, több idő jut hazai fellépésekre, így ezen időszakban vendégül látott Gyula, Sopron, Pécs, Szolnok, Székesfehérvár, Békéscsaba, Eger, Kecskemét, Veszprém és Miskolc. Megint Benczúr Kert, a Pesti Vigadó. Ennyi elég egy évre, nem?