BUDAPEST KLEZMER BAND

A KLEZMER egy zenei stílusban kifejeződő mentalitást ” jelöl. 

A kifejezés arámi eredetű, jelentése úgy fordítható: "az ember átlényegül énekké " .

A zsidóság népzenéjére jellemző a dallamok szépsége, az előadásmód egyedisége, a dallamok különös diszítése, a melódiák sajátos - olykor kesernyés, gyakran humoros, tréfálkozó vagy éppen ironizáló hangulata. A falusi, vidéki zsidó hangszeres zenészek rendkívül játékos, olykor meditatív, improvizációs hajlammal rendelkeztek.

 

Az immár 1990 óta működő Budapest Klezmer Band előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei átiratokat játszanak, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású vori Ferenc komponál. Ezek a dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt.

A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt, - kilépve a liturgikus környezetből - sokoldalúságáról tett tanúbizonyságot. Felléptek a Madách Színház, Kerényi Imre által rendezett „Hegedűs a háztetőn” című musicaljében, a Győri Balett és a Budapest Klezmer Band közös, "Purim, avagy a sorsvetés” című produkciójában szintén élőben adják elő Jávori Ferenc szerzeményét. Ezzel a produkcióval Hollandiában, New York-ban, New Jersey-ben és Németországban, Londonban, Szlovákiában Finnországban, Dániában, Svédországban, Olaszországban turnézott a két együttes, mindenhol óriási sikerrel. 

A Budapest Klezmer Band megkísérelte a klezmer és a klasszikus zene ötvözetét is, művelve az évezred rendkívül divatos zenei formáját, a "crossover"-t.  A kölcsönös, egymás zenéje iránti érdeklődésben, a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenymestere, Rolla János felkérte a Budapest Klezmer Band alapítóját, hogy egy olyan művet komponáljon, amelyben a két együttes együtt játszhat. Ez a "Klezmer Szvit", amelyet 1999-ben mutattak be a Dohány utcai zsinagógában, és azóta minden évben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is előadják mindig újabb tételekkel kibővítve. Végül a tíz tételre bővült műből a Magyar Rádióban CD-felvétel készült. 2000 januárjában a Magyar Tudományos Akadémia Pro Kultúra Alapítványának kuratóriuma Kodály Zoltán Közművelődési Díjat adományozott a Budapest Klezmer Band-nek a jiddis zenei hagyományok ápolásáért és terjesztéséért; emellett az együttes 2003 augusztusában Artisjus-díjat kapott.

JÁVORI FERENC "FEGYA"  zeneszerzőt,  előadóművészt,  érdemes művészt,  a Budapest Klezmer Band  zenekarvezetőjét a  "magyar zenei kultúra szerves részét képező klezmer stílus nemzetközi népszerűsítéséért" , valamint  kiemelkedő zeneszerzői és előadóművészi pályája elismeréseként 2014. március 15 -én KOSSUTH DIJBAN részesítették.

A zenekart 2015-ben a "Magyar Zeneművészet" kategóriában Prima dijjal tüntették ki. A  Közönség Prima Primissima 2015 díját a Budapest Klezmber Band nyerte el.

 

                "A zene mindent és mindenkit összeköt ..."

                                                                                                                                                     Fotó: Vigh György

 

" A BOLDOGSÁG AZ,  AMIKOR A KÖZÖNSÉG SZERET..."

2015. DECEMBER 4-ÉN ADTÁK ÁT A 2015. ÉVI PRIMA ÉS PRIMA PRIMISSIMA DIJAKAT.

A "MAGYAR ZENEMŰVÉSZET" kategóriában "PRIMA " díjjal tüntették ki  zenekart.

Az idei év "PRIMA PRIMISSIMA KÖZÖNSÉGDÍJÁT" a BUDAPEST KLEZMER BAND vehette át... 

KÖSZÖNJÜK !

www.mazsihisz.hu/2015/12/05/prima-primissima-kozonsegdijas-a-budapest-klezmer-band-8314.html

 

,

"Egy ország ereje nem vagy nem elsősorban csak az anyagi javakban testesül meg (...), az a nép, amely nem támogatja, nem tiszteli kultúráját, hosszú távon eltűnésre van ítélve" - hangsúlyozta a kuratórium elnöke, Csányi Sándor, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a Prima Primissima Díj átadója talán az egyetlen olyan alkalom, amikor a szellemi és a gazdasági élet legkiválóbb képviselői nagy számban találkoznak.
A díjátadásról készült videófelvételt itt tekinthetik meg:

www.facebook.com/budapestklezmer/videos/1040821562607144/?theater - DÍJÁTADÁS..